6. OSZTÁLY NYELVTAN
LEHETSÉGES TOLLBAMONDÁSOK
1) Költőnk nyomában
Petőfi Sándor, a magyar nép egyik legnagyobb költője 1823. január 1-jén született Kiskőrösön. Illyés Gyula Petőfi című könyve biztos kalauzod lehet abban, hogy többet tudj a János vitéz alkotójáról.
Ismered-e élete diákkorának színhelyeit? Tanult Kecskeméten, Szabadszálláson, Sárszentlőrincen is. Emlékszel-e arra, hogy költőnk életében miért híres állomás Aszód?
Volt statiszta és színlapkihordó a Nemzeti Színháznál, katona Sopronban, vándorszínész a Dunántúlon is. Egy keserves telet töltött Debrecenben, majd a Hegyalján át tavasszal Pestre érkezett. Az 1844. esztendőben ismerkedett meg Vörösmarty Mihállyal. Az ő ajánlatára lett a Pesti Divatlap segédszerkesztője. Mely verseket írta ebben az évben? Nézz utána!
2) Szabadka
Szabadka a mai Szerbia területén, a dél-magyarországi határ közelében fekszik. A város a Hunyadiak, a törökök és a Habsburgok kezén is volt. Mária Terézia nyilvánította 1779-ben szabad királyi várossá.
A városban később vasutat és villamospályát is építettek. Első villanytelepe a magyar millenniumra nyílt meg. Történelme során többször szakították el Magyarországtól. A Zentai úti temetőben egy törött szárnyú turulmadár állít emléket az áldozatoknak. A mai Szabadka korzóján fel-alá sétálva sok szép műemlékben gyönyörködhetünk.
Az egyik legszembetűnőbb a Szabadkai Népszínház korinthoszi oszlopos épülete. Blaha Lujza is itt kezdte pályáját. A városközpontot díszítő szökőkutakat Zsolnay-féle kerámiával burkolták be. Lékó Péter, napjaink sakk-királya is Szabadkán született.
Ide írhatsz...